55 éve történt

Újból selmeci szalamander a soproni utcákon

Már volt rá példa, hogy korábban is elmaradt a selmeci-soproni diákok szívet melengető valéta felvonulása. Így történt ez 1915-1918 között és 1919-ben sem volt valéta.

Az elsőt Sopronban 1920. augusztus 13-án tartották meg óriási érdeklődéssel kísérve. Aztán elmaradt a jól ismert okok miatt 1944-1945-ben.

Újból selmeci szalamander a soproni utcákon

1965 május 15-én az Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatói (erdészek és fások) beharangozták, propagálták és hathatós segítséggel meg is valósították valéta ballagásukat. Kiváló támogatóra leltek Tamás László a. Libella adjuntusban. Az akkori üzemek és vállalatok, és a városi tanács segítségével valóra vált egy már korábban dédelgetett álmuk.

Így ez a ballagás (valéta) már nem olyan volt mind a korábbiak. A hallgatók visszahozták a selmeci-hagyományból a szalamandert. A valétálók újból egyidőben vonultak fel a vidám ballagókkal  Erre nem volt példa 1948-1964 között! A valétálók előtt waldenbe öltözve egy hallgató és bányászlámpákkal a szalamander további tagjai vonultak. A balekok fáklyákat vittek. Mögöttük vonultak fel a jobbnál-jobb jelmezben és kellékekkel  a vidám ballagás  résztvevőinek vidám, mókás, kis csapatai.

Köszöntjük az 1965-ben végzett évfolyam tagjait, akik reméljük, legkésőbb kora őszre megtudják tartani évfolyam találkozójukat az Alma Mater falai között. Jó Szerencsét!

 

 

 

A selmeci szalamander Sopronban 1965 május 15. (Fotó: Bács Ferenc, Soproni Szemle)

 

A valétálók kart-karba öltve a Várkerületen vonulnak

Fotó: Bács Feremc, Mastalírné dr. Zádor Márta archív

Közérdekű

EUROSTUDENT nemzetközi kutatás: interaktívan elemezhetők a hazai adatok

Az interaktív online elemzőfelület a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatóinak felsőoktatási intézményükről és képzésükről alkotott véleményét, munkaerőpiaci várakozását és nemzetközi tanulmányi mobilitási tapasztalatait teszi megismerhetővé,.

A modul adatait interaktívan bemutató online felület a www.diplomantul.hu/eurostudent-kutatas linken érhető el.

A legújabb fejlesztéseként elérhető a Diplomás Pályakövetési Rendszer új  modulja, amely az informatikus hallgatók életútját tárja fel a tanulmányi és a munkaerőpiaci összefüggések vizsgálatával, kattints ide!

LINK

 

 

 

Diplomás pályakövetés – itt a 2018-as gyorsjelentés

A Diplomás Pályakövetési Rendszer több kutatási modult tartalmaz, adminisztratív adatbázisok összekapcsolásával jött létre a Diákhitel Központ Zrt., a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, az Oktatási Hivatal és a Pénzügy-minisztérium által tárolt, pályakövetési célokra alkalmas adatok anonim egyesítése révén.

Gyorsjelentés (pdf) itt!

LINK

 

 

 

Nemzetközi gyakorlat (DPR tudástár)

A külföldi országokban már sok éves hagyományai vannak a diplomás pályakövetésnek. A módszerek országonként eltérhetnek egymástól, de közös bennük, hogy mindenhol a felsőoktatás és a munkaerőpiac igényeit akarják közelebb hozni egymáshoz.

Részletek a felvi.hu oldalán

LINK