Nagysikerű könyvbemutatók a Ligneum látogatóközpontban

2019. november 26-án A SELMEC-SOPRON centenáriumi ünnepségek méltó lezárására került sor a Soproni Egyetem Ligneum látogatóközpontban. Három könyv és a Soproni Szemle idei 3 .száma  került bemutatásra.

A szerzők kellő részletességgel és a téma iránti elkötelezettségükkel mutatták be a most megjelent kiadványaikat és ajánlották az olvasók figyelmébe.

Bartha Dénes-Oroszi Sándor: Selmec, téged soha nem feledtünk! (Enciklopédikus díszalbum)

Gál Péter József: Selmeci-Soproni diákélet.  (Hallgatói visszaemlékezések. A békeidőktől-1945-ig)

Lichner József (egykori főiskolai irodatiszt emlékiratai) A könyvet az unoka és a kiadó mutatta be.

A Soproni Szemlébe írt tematikus tanulmányokat Bende Attila méltatta.

Az est házigazdái Orbán Júlia igazgató asszony és Bende Attila doktorondusz hallgatók voltak. Mindketten csodálatos keretként egy-egy verssel ajándékozták meg az érdeklődő nagyközönséget.

A rendezvény megnyitásaként Kosáryné Réz Lola: A vén város, majd annak zárásaként  Dzsida József: Nincsenek már selmeci diákok versét hallgathatta a publikum.

A rendezvény végén Prof. Dr. Náhlik András rektor nyitotta meg Dr. Kovács Mátyás festőművész kiállítását. A ragyogó olajképek elénk varázsolják a szeretett  ősi fészket Selmecbányát,  Alma Materünk alapító városát.  „Mert Selmec téged soha nem feledtünk!”

Közérdekű

EUROSTUDENT nemzetközi kutatás: interaktívan elemezhetők a hazai adatok

Az interaktív online elemzőfelület a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatóinak felsőoktatási intézményükről és képzésükről alkotott véleményét, munkaerőpiaci várakozását és nemzetközi tanulmányi mobilitási tapasztalatait teszi megismerhetővé,.

A modul adatait interaktívan bemutató online felület a www.diplomantul.hu/eurostudent-kutatas linken érhető el.

A legújabb fejlesztéseként elérhető a Diplomás Pályakövetési Rendszer új  modulja, amely az informatikus hallgatók életútját tárja fel a tanulmányi és a munkaerőpiaci összefüggések vizsgálatával, kattints ide!

LINK

 

 

 

Diplomás pályakövetés – itt a 2018-as gyorsjelentés

A Diplomás Pályakövetési Rendszer több kutatási modult tartalmaz, adminisztratív adatbázisok összekapcsolásával jött létre a Diákhitel Központ Zrt., a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, az Oktatási Hivatal és a Pénzügy-minisztérium által tárolt, pályakövetési célokra alkalmas adatok anonim egyesítése révén.

Gyorsjelentés (pdf) itt!

LINK

 

 

 

Nemzetközi gyakorlat (DPR tudástár)

A külföldi országokban már sok éves hagyományai vannak a diplomás pályakövetésnek. A módszerek országonként eltérhetnek egymástól, de közös bennük, hogy mindenhol a felsőoktatás és a munkaerőpiac igényeit akarják közelebb hozni egymáshoz.

Részletek a felvi.hu oldalán

LINK